Fórum hozzászólás küldéséhez előrször be kell jelentkezned!

Hány éves kortól kellene komolyan venni (7)

img

Orsi Mprivát üzenet küldése  jelentem

Mi azert kezdtuk el a jatekos tornat, hogy G megismerjen mas gyerekeket, egy aranyos "nenit", tulajdonkeppen egy uj helyzetet. Hogy egy uj helyzetben kiprobahassa magat. Ilyen szempontbol teljesen mindegy volt, mit csinalt. Nalunk egyebkent en viszem a sport vonalat, P meg a zeneit. (Ez utobbival meg csak itthon foglalkoztunk.) A kovetkezo felevre nem jelentkeztunk. Bar G elvezte a tornat, de most egy olyan periodusban van, hogy IMÀD itthon lenni, velunk lenni, csaladozni. Negy eves mult, semmirol nem vagyunk lekesve. En azt gondolom, az ilyen foglalkozasoknak igazabol majd joval kesobb lesz szerepe...de akkor hujjuj nagyon! (Nem szeretnenk tul sok unalmi idovel rendelkezo, "lefaradt" tiniket itthon. :) ) G-t sokminden erdekli, de most leginkabb mama-papa-kisteso jelenleteben. Gyerekdresszir = no thanks. :D
img

Rojik-Hegedüs Enikőprivát üzenet küldése  jelentem

Nemcsak a sport tekintetében, de minden olyan foglalkozás, amit a szülő választ a gyereknek vagy bejön vagy nem. Még akkor is, ha a gyerek gondolja úgy, szeretnék úszni, zongorázni, balettozni ... bármi, megvan az esélye, hogy egy idő után nem tartja fontosnak, mást választ, kipróbál egyebet is.
Amint Anna is írja: "zongoráztam 6 évig, szolfézsra jártam, művészi tornára, kerámia tanfolyamra, dzsessz balettra, szóval ezer helyre"; magamról is hasonlót mondhatok: jártam fotó szakkörre (legalább 5 évig), jártam tornázni, jártam rajzkörre, aztán jöhetnek az iskolák, tanfolyamok ... sokmindenbe belekóstoltam. És mihez értek most? Mindenhez konyítok egy keveset, de jó egyikben sem vagyok.
Nem tudom, mi a jobb, ha kitartóan (persze egy jó és alaposan körüljárt választás után) egy valamit profi szintre fejlesztünk, kitartunk, vagy az, ha sokmindenbe belecsöppenünk, tapasztalunk és van némi rálátásunk.
Sok példa van körülöttem (gondolom mindenki más körül is) gyerekek és felnőttek. Ki, mivel próbálkozik. Tanfolyamok, hobbi szinten sport, kézműves foglalkozások. Még felnőtt fejjel sem tudjuk, mihez kezdjünk. Nyelvet tanulunk, üvegfestünk, csipkét kötünk, .... kinek, mi a szimpatikus. Aztán vagy pénz, vagy idő hiánya miatt, esetleg az érdeklődés hanyatlása miatt abbahagyjuk, új dolgokat próbálunk ki.
Vajon Egerszegi Krisztina hány évesen kezdett el úszni? És Nadia Comaneci hány éves korától tornázott? Persze nem akarunk feltétlen világbajnokokat nevelni a gyerekeinkből, csak megadjuk az esélyt, hogy tapasztaljanak.
Nem könnyű. És mivel sem én, sem a férjem nem vagyunk megszállott sportolók, ezen a téren nem is tudunk jó példával szolgálni. Kezdjük el most? És ha megkérdeznétek hova, mire iratnám a gyerekeimet, nem tudnám a választ. Talán amit majd az élet hoz. Ami kézenfekvő, ami kialakul.
Hát feladtad a leckét Márk ezzel a témával! :)
img

Enikőprivát üzenet küldése  jelentem

Nos most beszabadultam ide, és elolvasok mindent:)

Ez a témát nagyon érdekesnek tartom, főleg azért, mert engem is foglalkoztat (igaz még csak fejben). Azt amit Anna írt, egy az egybe szinte én is írhattam volna. Talán ezért is él az az elhatározás bennem, hogy tenni fogok azért, hogy a fiamnak több esélye legyen megszeretni a sportot.

Én úgy látom, hogy Dávid nagyon aktív gyerkőc: rengeteget szalad, ugrik, mászik, a kismotorral olyan sebességet és manővereket vesz fel, hogy mindneki megbámulja stb., és ami a legfontosabb, hogy mindez neki örömet is okoz. Ezért gondolom azt, hogy talán nem fogom kínozni, ha majd sportra íratom. És, hogy mindenképpen jót fog tenni. Habár kínlódni, harcolni ígyis-úgyis fog, a sportban is, az életben is...

A másik jó kérdés, hogy mi lesz, ha nem lesz kedve, kitartása? Most pont ezt élem át, hogy nem akar többet babaklubba járni. 2 év után hirtelen kijelentette, hogy NEM, és egész egyszerűen nem tudom rávenni, hogy de gyere na... Mi lesz, ha így lesz a sporttal is? Ez jó kérdés, és ebben nem lehetünk elég okosak...

A másik dolog, hogy akkor hatunk igazán a gyerekre, ha példát mutatunk neki. Ha együtt síel a család, ha úszodába, biciklitúrúkra járunk, tudomisén. Így nagyobb az esélye, hogy ráharap a dologra:)

Úgy érzem semmi újat nem írtam, de írtam:)
img

Hegedűs Annaprivát üzenet küldése  jelentem

Ez egy nagyon érdekes fórum téma. Én nagyon sajnálom, hogy nem sportoltam, nem vittek sportolni és már gimnazistaként kellett rájöjjek arra is, hogy milyen szuper mozogni, ezt egy jó tornatanárnak köszönhetem. Ha ő nem lett volna, talán nem is mozognék semmit. Amúgy vittek mindenhova: zongoráztam 6 évig, szolfézsra jártam, művészi tornára, kerámia tanfolyamra, dzsessz balettra, szóval ezer helyre, de a sport mint személyiségfejlesztő tevékenység teljesen kimaradt. Ezért nem érdekel pl hogy nyerek-e egy játékban, nem tudok megveszni azér,t hogy elkapjam a labdát, nem érdekel én érek-e előbb célba vagy a másik.
img

Matus Márkprivát üzenet küldése  jelentem

Igen, persze, a marketing duma alatt főleg azt értettem, hogy ő milyen ügyes és milyen jól meg neki és már most látni, hogy milyen jó hatással van rá, mert nő és erősödik.

Egyébként meg én is arra jutottam, hogy ha nem tetszik neki akkor egyáltalán nem kell erőltetni, ha a duma a növekedésről, ügyességről stb. nem jön be... :)
img

Gullner Magdiprivát üzenet küldése  jelentem

Szabad egy nagyinak is hozzá szólni? Igen Márk a sport nagyon fontos! Ez biztos. Az is biztos, hogy csak az ér valamit, amit szeret, élvez, és motiválja is. Megtalálni az ideális ágazatot viszont nem könnyű. Szerintem három-négy éves korban nem kell túl szigorúnak lenni. Sok mindent ki kellene próbálni és az egyik megtetszik. Az én tapasztalatom szerint nagyon fontos, hogy ki az, aki a gyerekkel foglalkozik! Ha nem csak sport szakember, de PEDAGÓGUS is, és tud a gyerekekkel bánni, akkor a srác azért a sportágért fog lelkesedni és egyre többet teljesíteni. A "marketing" szövegben is igazad van, de inkább személyesre vedd a dolgot, pl:milyen ügyes vagy, hogy már a fejedet is be mered dugni a víz alá,stb. stb. és te ezt mennyivel jobban csinálod, mint x vagy y kis gyerek.
A lényeg az, hogy mindig az erejéhez mérten le legyen kötve, fizikailag és szellemileg is, valamilyen értelmes foglalatossággal. Ezt legkésőbb kis kamasz koráig rendszer szerűre kell fejleszteni. Ne a tengés lengés legyen az élete, hanem megtanuljon (jó) emberek között, teljesíteni, és értelmes életet élni, amiért még a nehézségeket is érdemes vállalni. Remélem nem voltam túl tudálékos. ;)
img

Matus Márkprivát üzenet küldése  jelentem

Múlt héten Kata sírt úszáson. Akkor, ott, azt mondta, hogy azért, mert hiányoztam neki. :) Később kiderült, hogy inkább a víz zavarta a fülében. Utána azt mondta, hogy nem szeretne legközelebb jönni. Ez persze változik, napról-napra, de mi legyen, ha majd vasárnap reggel is arra ébredünk, hogy nincs kedve úszni menni. Ezen gondolkodtam.

Nem kell persze, hogy mindig kedve legyen, egy-egy alkalmat simán kihagyhatunk. Mi legyen azonban, ha rendszeresen nem lesz kedve. Hagyjuk abba? Nyomom persze a propagandát, hogy milyen jó dolog ez, hogy "erősödik a test és a lélek", de nem biztos, hogy mindig beveszi majd... Hagyjuk hát abba, ha úgy alakul?

Kata három éves. Nem gondolom, hogy itt az ideje "erőltetni" a sportot, ezen belül nálunk most az úszást. Ha nem hatok a marketing dumával, akkor azt hiszem engednék. Elhalasztanánk későbbre.
Mikortól kellene hát erőltetni. Nem igazán jó szó ez az erőltetés, mert olyan, mintha a saját vágyaimat próbálnám vele megvalósíttatni. Nem erről van szó. Nem gondolom azt, hogy élsportolónak kell lenni, nem hiszem, hogy a fiatalságot a sport miatt fel kell áldozni. Nem így értem az erőltetést.

Úgy értem, hogy azt kell megértetni, hogy nem szabad feladni valamit valamilyen átmeneti/állandó kellemetlenség miatt. Persze neki más a már elviselhetetlen kellemetlenség, ami miatt abba kell hagyni valamit. Azért is más, mert nem is tudja, hogy annál még lehet sokkal kellemetlenebb is valami, amit valamilyen célból mégis el kell viselni. (Sőt élvezni is lehet a kellemetlenséget.) A sport egészen kicsi és nagypályán arról szól, hogy kinek mennyit ér meg az eredmény. Mennyi kellemetlenséget tart érdemesnek elviselni. Meg hát nem is csak a sport szól erről.

Aztán lehet, hogy van olyan alkat, akinek ez az egész nem jön be. Pimpilizik gyerekkorában valami "ritmikus sport gimnasztikán", kampányszerűen járogat később futni a Szigetre, de a sport nem válik az élete részévé. Szerintem sok mindenről marad le, de nem állítom, hogy nagyon elcsesz valamit.
Remélem jól fogom majd látni a gyerekeinknél, hogy mennyire kell valamit erőltetni és mennyire hagyni, hogy a "saját útját járja". Már ha van olyan, hogy saját út.