Fórum hozzászólás küldéséhez előrször be kell jelentkezned!

Amniocentézis (8)

img

Matus Rolandprivát üzenet küldése  jelentem

Sziasztok,

itt (Japánban) nem tudok különösebb vizsgálatokról... vagy csak nem értem? :)

Nagyjából havonta jártunk dokihoz a terhesség alatt, akkor néztek szívhangot és UH-t. Megmérték, meghallgatták, megnézték és kész. Komolyabb vizsgálatokra csak és kizárólag akkor kerítenek itt sort, ha a fent említettek után találnak valami rendellenességet, ugyanis egy makk egészséges anyuka, makk egészséges magzatának is lehet "nem túl jó" laboreredménye... amitől csak végig aggódnánk a terhesség hátralévő idejét.
Én már attól izgultam, hogy azt mondták 5 hónapos terhességnél, hogy "kicsit nagyobb a gyerek mint "kéne"... aztán megnyugtattak, hogy erős európai méretű kislány lesz. :)
Nem tudom, hogy éltem volna meg ha azt mondják, kicsit eltérnek a laboreredmények a normálistól!?

Ha tudom, hogy vannak ilyen opcionális vizsgálatok, akkor sem akartam volna, hogy elvégezzék, mert ha találnak is valamit, "kezeltetni" egy magzatot...!? ... nagyon ijesztő.

Mi csak igyekeztünk mindent biztosítani Hana fejlődéséhez. Fejedelmi és nagyon egészséges ételeken élt, heti egyszer kapott vitamint, naponta-kétnaponta megmozgattuk (séta), nem stresszeltük és sokat beszéltünk hozzá.
Így nekünk is jobb volt, mint a sok "felesleges" és talán születésig stresszet okozó "csak, hogy megnyugodjanak a kedves szülők" címszóval fémjelzett vizsgálattal.
img

Hegedűs Annaprivát üzenet küldése  jelentem

Dóra! NAgyon fontosakat és okosakat írtál. Tényleg! És igazad is van! Egy kisfiú a klinikán, ahol Mátét is kezelték fél szívvel született. A szülei és az orvosai már előre tudták ezt, de a szülők a gyermek megtartása mellett döntöttek. Klinikán született, ahol már az első nap megműtötték, majd egyéves korig még két műtét várt rá. Amikor mi találkoztunk vele, a második műtét után volt túl, ahhoz képest hogy milyen betegsége volt, egy cuki kispasi volt (Peti), aki ügyesen szopizott és látszólag nagyon jól elvolt. Az orvosai azt tervezték hogy, bár jópár műtéttel, de végül normális életet tud majd élni mert az egy kamra és egy pitvarból kialakítanak két kamra és két pitvart. No lényeg a lényeg hogy mindehhez tudni kellett előre a problémát és fekészülten fogadni a babát. És a testvér is fontos, hogy felkészült legyen! Nagyon nagyon igaz dolgok!
img

Dóraprivát üzenet küldése  jelentem

Én sem tudok sokat erről - szerencsére - csak ismerősöktől hallottam róla.

Viszont Márk, a hsz-odat olvasva egyből beugrott egy 5 évvel ezelőtt olvasott cikk, az egyik holland Kismama magazinban. Itt 5 évvel ezelőtt, nekem pont jókor, Bencével a pocakomban tették bele a standard vizsgálatokba a 2O. heti genetikai uh-t. Addig csak egyetlen uh volt az egész várandósság alatt, mégpedig a 12. héten.
Na szóval amikor ezt bevezették, akkor olvastam egy cikket az említett magazinban, amiben a holland kismamák felháborodásuknak adnak hangot, hogy még mit nem akarnak tőlük, mi a fenének ez az uh, és különben is, tök értelmetlen, mert ha nem stimmel valami sem vetetnék el a babát. Hm, én meg ezen háborodtam fel, mert azt hiszem, hogy először is ott a döntés lehetősége: az elengedésnek sok oka lehet, számomra például a legnyomósabb az lenne, hogy ha tudnám, hogy nagyrészt szenvedés lenne az élete, és esetleg csak pár hónapig, évig élhetne. De emellet még el tudok képzelni elég sok más okot is. Persze mindez nem egy ilyen halovány diagnózis után jöhet szóba, mint amit Márk is írt.
Másrészről, hogy miért jó tudni? Mert lehet hogy van mit tenni! Ha meggyógyítani nem is, de fokozottabb orvosi figyelemmel kísérni, lelkiekben felkészülni, ha olyan a betegség elrendezni a dolgokat a szülés utáni hosszasabb kórházi tartózkodásra, ha van testvér és elég nagy, Őt felkészíteni esetleg, ésatöbbi.
A holland gyerekorvosunk mindig azt mondja amikor Emmát a mérlegre "parancsolja", hogy "meten is weten" azaz "a mérés tudás". Én szerintem ezen vizsgálatok is eredménye is tudás, méghozzá nagyon hasznos tudás.
img

Rojik-Hegedüs Enikőprivát üzenet küldése  jelentem

Köszi, hogy hozzászóltatok.
Egy közeli hozzátartozóm esett át amnicentézisen, hála Istennek időközben megjött az eredmény és minden rendben van. De amíg megszületett a döntés, hogy elmenjen-e vagy nem addig borzalmas volt minden perc. És a várakozás a leletre sem volt kellemes.
Elmondása szerint fájdalommentes volt.
Megnyugodtunk. Várjuk az új családtag érkezését valamikor 2011. április végén vagy május elején.
img

Sipos Szilviprivát üzenet küldése  jelentem

Én átestem ezen tavaly. Mindenki azt mondta, fájdalommentes, még akiken előttem csinálták, azok is, én bezzeg csillagokat láttam közben. Mondjuk, nem magzatvízből vettek mintát, hanem méhlepény-boholyból, bár nem tudom, ez fájdalmasabb-e. Nekem az volt, na.

Végülis én döntöttem a vizsgálat mellett, nem volt kötelező, csak az alacsony AFP értékem miatt megnőtt a kockázat (1:25000-ről 1:205-re, ha jól emlékszem).

Utána három hét idegeskedés következett. Ígérték korábbra az eredményt, de hiába telefonáltam be, mindig másokat kellett előrevenni, akiknél nagyobb volt a kockázat, így csak a következő kontroll előtti napon lett meg. De azt sose felejtem el, amikor elmondta a genetikus a telefonban, hogy minden tervem így jöjjön be az életben, mert egészséges és kislány. :)

Szerintem nincsenek megnyugtató szavak. Nekem is mindenki azt mondta, hogy nem lesz semmi baj, minden rendben lesz, de az a fontos, hogy az ember maga is így gondolja, és meg se forduljon olyan a fejében, hogy úristen, mi lesz, ha valami baj lesz. Egészséges lesz, és nem Te leszel az a 0,5% (aminek vetélés a vége)!
img

Orsi Mprivát üzenet küldése  jelentem

Fantasztikusan megfogalmaztad Márk!

Szamomra erdekes, hogy itt es otthon milyen vizsgalatok tartoznak a terhessegi programba. Bar ahogy latom, az amniocentézis otthon se csinaljak csak ugy...vagy tevedek? Egyik se jobb, se rosszabb.

Az itteni programban (sved) egy (!) ajanlott uh van.Minden mast lehet kerni, csinaltatni, de ha nem muszaj, nem. S igen, izgultunk egy adagot, de azert szerintem eleg jol rank ragadt a "mi a jobol indulunk ki". Azt egyenesen felhaboritonak tartom, hogy a leendo szuloket FÖLÖSLEGES izgulasnak teszik ki.
Minden kismamanak s kispapanak joga van minden segitseget megkapni, amit ker, amire ugy erzi szuksege van, hogy egy boldog, nyugodt, kiegyensulyozott terhessege, szulese legyen.

Azert abban is van valami, ha mi valamikor is szeretnenk egy nr 3-at, akkor jobban merlegel az ember ezekkel a dolgokkal. Egyreszt mert az ido elorehaladtaval en se fiatalodom, masreszt mert kerdes, hogy meg ha mi, szulokent meg is tudunk es tudnank birkozni egy esetleges "nehezseggel", ki akarunk-e tenni ennek ket szep es egeszseges gyereket. De ezen nem is filozom most, s ha szoba is jonne a tema, miert is lenne "nehezseg"? :)


...de igen, az eletben mindennek van ara.
img

Matus Márkprivát üzenet küldése  jelentem

Én nem tudok sokat a dologról, de egy érdekes kérdést ez is felvet. Fontos-e tudni, hogy a baba egészséges lesz-e vagy sem. Ha kiderül, hogy valamelyik képessége gyengébb lesz, akkor mi a teendő.
Máté születése előtt voltunk egy elvileg komolyabb vizsgálaton. Ultrahang meg tán még valami labor is tartozott hozzá. A doki azt mondta utána, hogy az agyában és tán a veséjében levő ciszták vagy mik miatt felmerül annak a kérdése, hogy "megtartsuk-e".
Ekkor Máté már legalább három hónapos volt, de lehet, hogy idősebb. (Persze Anna hasában.)

A doki felvetése eléggé felmérgesített bennünket. Mondjuk hozzá kell tenni, hogy rózsaszín pompás ingben, farmerben és hegyes cipőben fogadott minket fél kilós órával a karján, úgyhogy már az antréja sem sikeredett túl jól.

Függetlenül a dokitól, arról beszéltünk Annával, hogy ha sokkal nagyobb lenne a kockázata valaminek, akkor sem engednénk el Mátét. Hozzá kell tennem, hogy a sors szerencsére nem tette próbára ezt a kijelentésünket, mert a kockázat mértéke minimális volt.

Azt is hozzá kell tennem, hogy Máté betegsége újra elgondolkoztatott minket. Ha egy harmadik babát vállalnánk lehet, hogy örömmel vetnénk alá magunkat mindenféle vizsgálatnak, csak biztosak lehessünk benne, hogy amennyire ezt előre tudni lehet, egészséges lesz. A vizsgálatok körébe az amniocentézist is beleértettük. Kerestük azt a pontot, ahol Máté betegsége kiderülhetett volna előbb és valahogy megelőzhettünk volna valamit. Elrontottunk valamit a terhesség idején?

Szerintem első kérdés, hogy érdekli-e az embert, hogy egészséges-e a baba vagy sem. Én úgy gondolom, hogy mindkét válasz helyes. Ha úgy dönt, hogy nem érdekli, kérdés, hogy valóban nem és boldogan várni tudja a szülést, vagy brutál módon végigizgulja és kétségek közt éli meg a terhességét: "dönthetek-e én így?", "biztos egészséges lesz-e a baba?".
Ha úgy dönt, hogy érdekli és az amniocentézis mellett dönt, akkor azt is mérlegelte, hogy lehetnek "mellékhatásai". De egyrészt, a vizsgálatot nem jókedvében csinálja az ember, hanem azért mert oka van. Másrészt az élet olyan, hogy történhetnek rossz dolgok is, amit nem lehet elkerülni. Az amniocentézis esetében ott, hogy meghozta a döntést, hogy mehet, hátradölhet és várhatja a sorsát. Ez ilyen, nincs mit tenni és ha ez tudatosul, meg tud nyugodni az ember. Legalábbis mi Máté esetében a sok-sok izgalom és rágódás mellett el tudtunk néha jutni idáig is.


Nehéz erkölcsi kérdés ez az egész és tabuhatáros témákat is érint. Ez az élet maga, ami egy kicsit a mienk még, de nem csak mienk.
img

Rojik-Hegedüs Enikőprivát üzenet küldése  jelentem

Rémes, hogy mit kell átélni egy olyan kismamának, akit amniocentézisre küldenek. És ha már döntött, túl van rajta, még akkor sincs vége az aggodalomnak, lesz-e vetélés, mellékhatás, koraszülés, ... bármi. És hol van még a lelet? Várni, várni.
Van valakinek tapasztalata e téren?
Írjatok valami megnyugtatót! Vagy csak tapasztalatot.